© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Március volt, mikor felébredtem…

(hátrahagyott vers)

Március volt, mikor felébredtem,

Egy őszies, sárgás, fátyolos március.

Teli gyönyörrel, boldogsággal, valami

Hatalmas zuhanással lopva társult.

Légiesen esett álmomban minden ébredés,

Eltűnt a gyász, a halál, a füstös magány,

S minden szédülés, mint egy új felébredés

Száguldott pilláim alatt könnyes esőtől ázván.

Éjjeli 2-őt vert az óra s az utolsó

Lidércnyomás is végleg elhagyott, ütött-kopott

Pizsamámban tündököltek nárciszok, jázminok.

Mint ha valóság lett volna, szemem derűtől kopogott.

A nyárfák, a tőzegek, a fenyők hamvas arcai

Nevettek rám mosolyogva, szelíden és őszintén.

S mintha valóság lett volna, boldogan

Mosolyogtam minden éjem egyik legszebbjén.

Az esők arany fénytől izzottak lágy

Szemeim hűlt pillái alatt, minden

Egyes cseppben leszakadt örökre az örök gyász.

Mintha valami vágy lett volna, valami szenvedély

Bennem, valami hosszan fuldokló fájdalom,

Egy éj alatt esett le minden, s hogyan –

Miként történt, igazából én sem tudom.

Egyre csak hullt, hullt az őszi eső bennem.

Tavasz volt, márciusi éj, nem, sosem feledtem.

Valami gyönyörűség volt a lelkemben,

Kezdet és vég nélküli, sokáig szunnyadó ereklye.

Vittem magammal azóta mindenhová,

Nappalba, hóba, szóba és minden berekbe,

Valami gyönyörű szárnyalás lett utolsó

Esésem, mint tavaszi eső, őszi reggelekbe.

A kosz, a mocsok, a szenny, a gyász

Egy pillanat ezredrésze alatt örökre eltűnt.

Pilláim alatt valami sárga – esős – könnyesen

Derűs élet adott új napokra új nedűt.

Eger, 2015.

 

Advertisements