© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Üresség

Ha ránézek valakire,
Egy törött, üresen csillogó
szempár néz vissza rám.

Ha beülök az autóba
És száguldok az üres országúon
Üres szemeket hunynak rám.

Felnyitok egy könyvet,
S abban az üres szavak
Számomra semmit nem mondanak.

Ha veszek egy papírt,
Mert írhatnékom van,
S írom az üres szavakat,

De rájövök:
Ez a papír is üresen visszaröhög.

Felnézek az égre,
S az arcomra sütő napsugár
Üresen ragyog már.

Ha bekapcsolom a tévét,
Látom asok üres embert,
Kik üres szívükből
Üresen szeretnek.

Belepillantok a tükörbe,
S csak nagy ürességet látok,
Mit magamnak se bocsátok.

S ha kimegyek az utcára,
Üresen mennek el mellettem,
S az üres zaj, ó, mily zavaró!

S ez a kietlen üresség,
Mily szívfacsargató!
S a világ örökre üres marad,
Ha nem bandukolsz a fényben, egymagad.

 (Megjelent: Budapest, 2005, Seth F. Henriett: Autizmussal önmagamba zárva,  141. oldal; 1990)

Advertisements

© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Magány

Ülök a szobámban,
Ebben a nyirkos házban,
Látom a fák zörgő leveleit,
S gondolatom máris átöltözik.

Boldog vagyok, s boldogtalan,
Nem is tudom, mit gondoljak.
Lépéseimet követi egy árnyék,
Miért nem lehetek fájó egymagamban?

Le is teszem hát e tollat,
A nevetés lángja fojtogat,
Nem is érdekel e kemény élet,
Hisz kihalt már, benn, a lélek.

Eger, 1989.