© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Angyali meséket

Angyali meséket nem hallgattam soha,
Nem játszottam gyerekekkel, ahogy kell,
Valahogy nem értettem meg őket,
Egy másik világban nőttek fel.

Nem feleltem, ha kérdeztek,
Butaság a válasz, ha nem értek semmit,
Ne kérdezzetek ostobaságot,
A lélek túl gyáva, felelni nem vágyik.

Nem mentem en el soha, senkivel,
Sehová és semmikor,
Lelkem magánypadján csücsültem,
Mindig, egymagam és mindenkor.

Végtelennek hittem az életet,
Játszottam a halál gondolatával,
Sétáltam egyet a sírok között,
El voltam foglalva a másvilággal.

Társaim kinevettek, mert oly’ más vagyok,
Pedig szelíd lelkemen a galambok
Csak másféle nyitották szárnyas,
Aranyos kis szárnyaik, kis bolondok.

Még mindig semmi. Csak az űr,
A vak, a végtelen magány,
Ülök egyedül bebörtönözve,
Szégyellem magam, én vad szamár.

(Megjelent: Budapest, 2005, Seth F. Henriett: Autizmussal önmagamba zárva,  142. oldal; 1991)

Advertisements

© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Üresség

Ha ránézek valakire,
Egy törött, üresen csillogó
szempár néz vissza rám.

Ha beülök az autóba
És száguldok az üres országúon
Üres szemeket hunynak rám.

Felnyitok egy könyvet,
S abban az üres szavak
Számomra semmit nem mondanak.

Ha veszek egy papírt,
Mert írhatnékom van,
S írom az üres szavakat,

De rájövök:
Ez a papír is üresen visszaröhög.

Felnézek az égre,
S az arcomra sütő napsugár
Üresen ragyog már.

Ha bekapcsolom a tévét,
Látom asok üres embert,
Kik üres szívükből
Üresen szeretnek.

Belepillantok a tükörbe,
S csak nagy ürességet látok,
Mit magamnak se bocsátok.

S ha kimegyek az utcára,
Üresen mennek el mellettem,
S az üres zaj, ó, mily zavaró!

S ez a kietlen üresség,
Mily szívfacsargató!
S a világ örökre üres marad,
Ha nem bandukolsz a fényben, egymagad.

 (Megjelent: Budapest, 2005, Seth F. Henriett: Autizmussal önmagamba zárva,  141. oldal; 1990)

© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Magány

Ülök a szobámban,
Ebben a nyirkos házban,
Látom a fák zörgő leveleit,
S gondolatom máris átöltözik.

Boldog vagyok, s boldogtalan,
Nem is tudom, mit gondoljak.
Lépéseimet követi egy árnyék,
Miért nem lehetek fájó egymagamban?

Le is teszem hát e tollat,
A nevetés lángja fojtogat,
Nem is érdekel e kemény élet,
Hisz kihalt már, benn, a lélek.

Eger, 1989.