© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Ej, nem szólal a gyermek…

Ej, megszületett megint egy rab,
Mely se nem magyar, se nem arab,
Nevet, hintázik, gőgicsél,
Arcán azonban valami félsz,
Nyöszörög, kínlódik a világban,
Nem érzi jól magát semmilyen ruhában,
És már hipp-hopp, nőttön megnőtt,
De emberek között nem ő győzött,
Hisz beszéde halk, ismétli a szavakat,
Nem érti meg az emberi hangokat,
Ej, nem is szólal igazán meg a gyermek,
Csak a szeme fáj, s valami benne retteg,
Bár el tudná mondani, mi fáj,
Hogy jöhetne ő reá is gyönyörű nyár,
De csak sír, zokogva zokog,
Értelmetlen szavakat motyog,
Közönyös e szürke világra,
Nem vet pillantást emberek arcára,
És hipp-hopp, nőttön megnőtt,
Gyermek akkor is, ha már felnőtt,
Anyja viszi – cipeli – hordozza,
Ő meg csak a magányt ostromolja,
Bús szavakat suttog csendesen,
Nem érti ezt a világ, a gyermek elmereng,
Hisz ‘szólalna ő, de hisz’ nincs is kinek,
Ha szavát nem értik: akkor meg minek?
Kedves szemében a csönd szava szólal,
Síró lelkében autista baj van,
Tudja ő ezt jól, s mégis megremeg,
Csak szeressétek őt, emberek,
Forog még mindig maga körül réveteg,
Csavargatja fejét, hidd el, ez nem élvezet,
Én voltam e gyermek, szólok most
Már hangosan, köztetek, hozzátok,
Legyetek tisztában azzal,
Hogy a szeretetet szívetekben hordozzátok.

 

(Eger, 2000)

© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Hangtalanul…

(hátrahagyott vers)

Hangtalanul süvítenek lelkemben a szavak,
Hang nélkül szólok hozzátok, ha ez szabad,
Némán gördülnek le ajkaimról a gyöngyszemek,
Hogy ezt is meghalljátok, ti beszédes emberek,
Mert a csönd szava néma, am gyors beszéd,
Mely fuldokolva rohan hozzád, eléd,
Hogy elmesélje, milyen a csönd, a némaság,
Mely gondolataimat mind – mind eltapossák,
Mert szeretnék nektek mesélni szépet, jót,
Illatosító, mézédes, angyali, regélő szót,
de már nem tudok, ajkamról elrepültek a szavak,
Minden csak egy bezárt gondolat maradt,
És mit is mondhatnék nektek, hozzátok,
Ha csak a csönd kiált belőlem, mint villám,
Mint ahogy az asztalon fekszik némán a villám,
Mely bele akar mártózni valami édes falatba,
De meggátolja benne az üres tányér kietlen szava,
Hát én is így vagyok a szavakkal, a betűkkel,
Mind elétek vetném, kedves szemekkel,
De lelkem üres, csupasz, nesztelen teste olyan,
Mint a szív lüktetése a már kihalt alakzatokban,
Csönd a neve lelkem hangtalan vonatának,
S némaságra kárhoztatott a néma autizmus,
Mert minden hallgatag szó egy gesztus (lenne),
Bizony lenne, felétek, hozzátok, értetek,
De ha ezt ti nem értitek, hát maradok én csöndben,
Némán fuldokló lelkemben, hallgatag és reszketeg …

Eger, 2000.

 

© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Valahol…

Valahol most rügy pattan ki,

Valaki ajtókat csapdos be és ki,

Valahol most valaki fél,

Valaki bárhol nevetgél,

Valahol most bámul a némaság,

Valakin meglátszik a nyomorúság,

Valahol most bezáródott egy ajtó,

Az a valaki most álmosan sóhajtó,

Valahol most dolgoznak, szeretnek,

Valaki csak szeretné, hogy szeressétek,

Valahol most alszanak az emberek,

Heni szeretné: álmodjak veletek,

Valahol a legtöbb mosógép züttyög,

Valaki ettől egyre csak nyög,

Valahol most játszottak a gyermekek,

Bárcsak lehettem volna veletek,

Valahol most folyik-múlik az idő,

Valakin sohasem látszik, hogy már felnőtt,

Valahol most nyöszörög a félelem,

Valaki csak gúnyolódik ezen,

Valahol most barátok csevegnek,

A Valaki látszik csak ilyen merevnek,

Valahol most egy függöny mindent eltakar,

Mert van, akit a kinti fény zavar,

Valahol most bárkik büszkék,

Szegény Valaki nem érti, milyenek a büszkék,

Valaholmost eggyé olvadnak a népek,

Valakik bizony nem lépnek felétek,

Valahová elrepültek a madarak,

Valaki velük repdesett, de mégis itt maradt.

(Eger, 1998)

© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Egy álom a ketrecben …

Egy álom a ketrecben,
Csak kulcsra zárt ajtó.
Egy alma a kezedben,
Csak alma, nem más, Mint szó.

Egy rejtett zug a ketrecben,
Csak kulcsra zárt ajtó.
Egy nyitott doboz a lelkedben,
Csak doboz, nem más, mint szó.

Egy viharvert állat a ketrecben
Csak kulcsra zárt ajtó.
Egy keserves pillanat a szemedben,
Csak pillanat, nem más, mint szó.

Egy kitörni vágyó lélek a ketrecben,
Csak kulcsra zárt ajtó.
Egy és ezer gondolat a fejedben,
Csak gondolat, nem más, mint szó.

Egy szólalni vágyó kikelet,
Csak kulcsra zárt ajtó.
Egy törött indulat a szívedben,
Csak indulat, nem más, mint szó.

Eger, 1994.

 

© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Egy kedves pillanat…

Egy kedves pillanat:
Rám árad, rám szalad.
Egy kedves nótaszó:
Bármely dallam olyan jó!

Egy kedves mosoly:
Boldogsággal áraszt el.
Egy szelíd kézfogás:
Istennel repít el.

Egy gonosz mozdulat:
Lelkemben sír, fennakad.
Egy hadaró beszéd:
Mint a tenger, bedagad.

Egy gúnyos nevetés:
Belém mar, átlyukaszt.
Egy vakító szemfény:
Agyonver, felakaszt.

Egy kedves mosoly:
Boldogsággal áraszt el.
Egy suttogó szép szó felém:
Istennel van többet ér.

(Megjelent: Budapest, 2005, Seth F. Henriett: Autizmussal önmagamba zárva,  144. oldal; 1994)

© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Egy kedves pillanat…

Egy kedves pillanat:
Rám árad, rám szalad.
Egy kedves nótaszó:
Bármely dallam olyan jó!

Egy kedves mosoly:
Boldogsággal áraszt el.
Egy szelíd kézfogás:
Istennel repít el.

Egy gonosz mozdulat:
Lelkemben sír, fennakad.
Egy hadaró beszéd:
Mint a tenger, bedagad.

Egy gúnyos nevetés:
Belém mar, átlyukaszt.
Egy vakító szemfény:
Agyonver, felakaszt.

Egy kedves mosoly:
Boldogsággal áraszt el.
Egy suttogó szép szó felém:
Istennel van többet ér.

(Megjelent: Budapest, 2005, Seth F. Henriett: Autizmussal önmagamba zárva,  144. oldal; 1994)

© Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett) – Free Art Product

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

Könyvek lapozásának hangjai

 

Könyvek lapozásának hanjai,
A világ világtalan színei,
Az autók robajának zajai,
A hatalmas épületek szárnyai,
A vadalmák félelemkérdései,
Az emberek ijesztő, törött szemei,
A gyermekek túl zajos hangjai,
A felnőttek értelmetlen kérdései,
A székek rugalmatlan lábai,
Kietlen vasutak üres állomásai ,
Szétszaggatott versek fakó lábnyomai,
A magány fergeteges pillanatai,
A lábak száguldó oroszlánjai,
A testek tömeges fájdalmai,
Az emberek undorító szitkozódásai,
Lelkem mély, sürgető szavai
A zegzugos magány szárnyaló pillanatai,
A túlfűtött értelmem fogyatékos leereszkedései,
A könyvek tetemes halmazai,
A halogatott szavak tettrekész megszólalásai,
Az állatok állandó vinnyogásai,
A nap sugarai túl erős,
A szellő túl szeles irányai,
Az emberek nevető, gúnyos, undok szavai:
Keltették a félelmemet,
Gyötörték a lelkemet,
Gödröt ástak a lelkemben,
Keresztet vetettek lelkemen: ámen.

(Megjelent: Budapest, 2005, Seth F. Henriett: Autizmussal önmagamba zárva,  143. oldal, 1994)